2009. május 11.

Kapisztrán Tábor felnőttcserkészeknek


Kedves Kapisztrán Felnőttcserkész!


Idén lesz a csapat újjáalakulás utáni idejének jubileumi 20. (összesen 44.) nyári nagytábora. Ennek örömére egy nagyobb szabású felnőttcserkész tábort szervezünk, ahova minden valaha volt Kapisztránt és családját, kedvesét, párját szeretettel várjuk.

Helyszín változás! 
A tábor a Gerecsében lesz; kocsival Budapestről 1,5 óra alatt a táborkapuig megközelíthető helyen.

2009. július 9-12.


Jó lenne, ha minél többen már csütörtökön le tudnátok jönni, mert akkor jobban rá lehetne hangolódni a táborra. A kisgyermekes családoknak a közelben kulcsosházban, vagy vendégházban szállás foglalunk, ehhez viszont időben tudnunk kell, hogy hány személyre foglaljuk le.  Az étkezést a csapattól külön szervezve, bográcsban tervezzük, viszont ehhez is pontos létszám kell legkésőbb június közepéig. (egy hónapon belül) Az elhelyezést saját sátrakban tervezzük, egy-két M63-assal besegítve.

Kérem, hogy minél előbb jelentkezzetek be a jelentkezési lapon!


Értesítsétek a veletek kapcsolatban álló egykori Kapisztránokat is, hogy ők is jöjjenek le!
A táborprogram természetesen idén is titkos a cserkészek előtt, ezért csak annyit árulok el, hogy a keretmese Észak-Amerika történelme a bevándorlástól a II vh-ig. Vasárnap látogatási nap lesz. A felnőttcserkész tábor programja alkalmazkodik a táborhoz, de külön is szervezhetünk kirándulást, vagy esti beszélgetést. A csapattól kellő távolságban leszünk, hogy őket ne zavarjuk, de a közös programokon azért ott tudjunk lenni.

A felnőttcserkész tábor díj, a táborban töltött percenként 1 Ft/perc/fő :-) (gyerekeknek ingyenes)

Aki gyerekkel szeretne jönni, annak lehetősége van sátor helyett a közeli kulcsosházak valamelyikében megszállni.
Így az esti fektetés után vissza tud még jönni tábortüzezni.
A környék kulcsosházai:
Tardoson (2 km-re a tábortól) 
  • Malomvölgyi Vendégház
  • Vitéz Vendégház
Távolabb (5-10 km-re)
  • Pilismaróton - Marót-hegyi Sólyomfészek
  • Agostyán - Természetvédelmi Ökofalu

Kérdés esetén nyugodtan keressetek és találkozunk a nyáron.
Addig is jó munkát!

Agár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése