A nyár egy cserkészcsapat életében legfőképp a táborokról szól, ezekből idén sem volt hiány. Alábbiakban összeszedtük, hol fordultak meg kapisztránok az elmúlt két hónapban.
Tanyázás
Kiscserkészeink évi rendes tanyázása volt az első tábor, június végén-július elején zajlott Diósjenőn a Néri Szent Fülöp raj vezetőségének (Őz, Lunda, Nandu, Takin) szervezésében.
XXI. nyári nagytábor
A csapat nagytábora július első felében zajlott a Villányi-hegység egy festői völgyében.
Nagy hangsúlyt helyeztünk a keretmesére, a tábor egésze alatt a Tenkes Kapitánya történetét idéztük fel a programokkal.
A tapasztaltabb cserkészek egy része három napos előtábor keretében felépítette a közös építményeket (zuhanyzók, latrinák, GH, tiszti körletek, szersátor...). A csapat nagyobb része július 3-án érkezett, majd bő két nap alatt felépítettük az őrsök körleteit és együtt beállítottuk a 14 méter magas zászlórudat is.
A további napokban változatos programok, játékok következtek. Néhány napot velünk töltöttek a csapat felnőttcserkészei is, akik bár családi és munkahelyi elfoglaltságaik miatt már nem szoktak tudni egész végig velünk lenni, mégis, ha lehetőségük van rá, vissza-vissza térnek, mert a csapat... az mégiscsak a csapat.
Július 11-én a szülőknek lehetőségük volt meglátogatni csemetéiket, szerencsére sokan éltek a lehetőséggel, és jó hangulatú napot töltöttünk el együtt. Este pedig még a foci VB döntőmérkőzését is meg tudtuk tekinteni a közeli bakterház falára vetítve.
A második hét a hike-kal kezdődött, amelynek során Harkányig portyázott a társaság, megmártózott a strandfürdőben, majd másnap Siklóst ismerhettük meg közelebbről. A táborba visszatérve folytatódtak a szokásos programok egészen.
Összességében remek tábor volt, a legkomolyabb nehézséget talán az irtózatos mennyiségű szúnyog jelentette... cserébe végig gyönyörű időnk volt. Bíztató jel a csapatra jövőjére nézve, hogy a létszám a korábbi évek enyhe hullámvölgye után emelkedésnek indult, bár a tizenegynéhány évvel ezelőtti százfős táborok szintjét még nem üti meg, de azért a hetvenet már igen.
Vezetőképző táborok
A csapat hosszú távú fenntarthatóságának fontos része a minőségi vezetői utánpótlás, ezért évről évre küldünk jelölteket a vezetőképző táborokba (VK). A kiscserkész VK táborban Lunda és Nandu, az őrsvezető VK táborban Abakó, Kudu és Csér, a segédtiszti VK táborban pedig Kánya vett részt idén.
A táborokba nem csak jelölteket, hanem segítőket is küldtünk: néhány tapasztaltabb vezetőnk (Banka, Szurikáta és Takin) a kiképző törzseket erősítette, a Sólyom őrs pedig Teve vezetésével a leendő őrsvezetők minta altáborát gyarapította.
ConCordia 2010
A visegrádi országok által két évente megrendezésre kerülő közép-európai cserkésztalálkozó idén augusztusban Magyarországon, az adyligeti cserkészparkban volt.
Korábban ilyen jellegű, nagyszabású nemzetközi programokon csak elvétve vettünk részt. Ezen idén változtattunk; kilenc résztvevőt és két vezetőt delegáltunk a nagyrészt kapisztránok alkotta Liszt Ferenc rajba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése