Kedves Szülő!
Mint minden ősszel, idén is szeretettel várjuk a jelentkező gyerekeket csapatunkba. Ezzel kapcsolatban összeszedtük a gyakrabban felmerülő kérdéseket.
Milyen korú gyerekek jöhetnek?
Kiscserkészeink közé harmadik és negyedik osztályos, cserkészeink közé ötödik-hatodikos lányokat és fiúkat várunk, de idősebbek is be szoktak tudni kapcsolódni már működő őrseinkbe.
Honnan lehet járni?
Csapatunk a Terézvárosban működik, a gyerekek zöme helyi lakos, de sok tagunk van más kerületekből és az agglomerációból is.
Mennyi időt vesz el?
Évközben minden hétvégén szokott lenni legalább egy néhány órás gyűlés, egy-két havonta előfordulnak többnapos programok is. A nyári 15 napos táborunk július első felében szokott lenni.
Sok éves tapasztalat alapján mondhatjuk, hogy a tanulás rovására nem szokott menni a cserkészkedés, sőt, sok esetben segít is ebben. Volt rá példa, hogy a gyereket cserkész vezetője segítette a tanulásban... illetve a cserkészetben megtanult önfegyelem is hozzájárulhat az élet más területein való helytálláshoz.
Mennyibe kerül?
Mivel a cserkészet önkéntes mozgalom, csapatunk összes vezetője ingyen, lelkesedésből dolgozik, és ők is fizetik a programok költségeit. Így a programok árai a szállásra, utazásra, élelemre mennek el. Emellett a nehezebb szociális helyzetűeknek szoktunk tudni támogatást adni. Törekszünk arra, hogy ne kelljen senkinek kimaradnia a programokról azért, mert nehezebb körülmények között él.
Hogyan lehet jelentkezni?
Írjanak a kapcsolati oldalunkon, meghagyva elérhetőségeiket. Hamarosan meg fogjuk keresni, és egyeztetünk egy személyes találkozót. Ha van rá lehetőség, szívesen meglátogatjuk Önt és gyermekét, hogy megismerjük egy kicsit egymást, és jobban be tudjuk mutatni csapatunkat. A jelentkező gyermekeket ezután képzett őrsvezetőinkre bízzuk, és ősz folyamán megalakulnak az új őrsök.
Más kérdésem van!
Bátran keressen meg minket, válaszolunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése